Artistaművész keton testtel – interjú Rippel Ferenccel

Rippel Ferenc neve sokak számára ismert, és feltételezem, hogy arról is hallottak, hogy életveszélyes életet él. Testvérével Viktorral együtt immáron 30 éve kápráztatják el a világot különleges és egyedülálló produkcióikkal. Az idei évben átvehették a Magyarország Érdemes Művésze díjat. Folyamatosan járják a világot, számtalan színpadon lépnek fel.

Rippel Ferenc a ketogén diétában, illetve a ketózis állapotában találta meg a számára szükséges erőt, a testében keringő ketonok segítik a tökéletes összhang és koncentráció megvalósítását. Az pedig, hogy hamarosan ötvenéves lesz, nem látszik rajta. Rippel Ferenc számára a Cél a 100 év.  Meghackelte a testét és legalább 100 éves koráig szeretne egészségesen élni.

Az egészség a legfontosabb dolog a világon. Ha az egészség nincs rendben, akkor semmi sincs rendben – mondta a művész előadása elején.

Artistaművészi pályafutása mellett az előadó elmondta, hogy a ketogén diétának hála sok mindennel tud foglalkozni, más világnézete és jobb közérzete lett, valamint javultak a kognitív funkciói. A Kaliforniai Egyetem (UCLA) mentorációs ösztöndíjának hála kutatásokban vesz részt, cikkei jelennek meg a ketogén életmódról angolul és magyarul. Az említett egyetemen tanulja a Deutenomics tudomány (the science of autonomic deuterium discrimination in Nature) és a ketózis biokémiai folyamatait.

Az artistaművészet nem olyan, mint a versenysport, ahol egyszer mutatja meg az ember, mit tud. Nekik minden nap csúcsformában kell lenniük, naponta több előadásuk van, ami évente 200-400 előadást jelent. Volt, amikor úgy gondolták, abba kell hagyniuk az artistaművészetet, mert Ferencet elérte a világban látható lassú leépülés, túlsúly, és sok más népszerű probléma. Állandóan farkaséhes volt, majd bezabált, utána kajakóma jött, és elkezdett hízni.

Folyton kórházi kivizsgálásokon volt, tükrözések, EKG, mindene fájt, állandó hasmenése volt, fejfájás, rossz közérzet, és még gyenge, ideges, ingerült is volt. Egyszer egy rossz nap után ingerülten ment haza, otthon veszekedéssel folytatta, este 10-11 körül mindent megevett, amit talált, majd ivott rá alkoholt, és fél órán belül elaludt. 1-1,5 óra múlva izzadtan, hevesen dobogó szívvel ébredt fel. Megmérte volna a vérnyomását, de a vérnyomásmérő kiakadt. Itt megfogalmazódott benne, hogy változtatnia kell. Rájött, hogy ki kell tűznie egy célt, ami minden nap ott lebeg a szeme előtt. Ez a cél az lett, hogy egészségesen szeretne sokáig élni, legalább 100 éves koráig.

Rájött, hogy a testnek ugyanolyan szüksége van szervizelésre, mint az autónak. Pár év múlva lefutotta a Budapest Maratont és megnyert több testépítő bajnokságot fitnesz kategóriában.

Sokan azt mondták, hogy addig is energikus volt, és hogy ez a génjeikben van, így születtetek, ő viszont tudja, hogy érezte magát a ketogén táplálkozás előtt, és most. Sokkal rugalmasabb lett a teste, eltűntek a betegségek, állandóan jó kedve van.

Az új életmód még egy kedvező hatása a súlyvesztés lett: majdnem 100 kilóról a jelenlegi 74-75 kilóra ment le, de nem fogyókúrázott, ráadásul mindenki azt mondja, hogy megfiatalodott. Majdnem 50 éves, de sokkal fiatalabbnak érzi magát, mint 20 évesen. Nincs pattanása, nem büdös az izzadtsága, nincs szájszaga. Pozitív életszemléletben telnek a napjai. Csak pozitív stressz van jelen az életében, mint mondjuk egy jó edzés. Megnövekedett kognitív képességekről számol be, falja a könyveket, javult a beszédkészsége, gyorsabban jönnek elő az információk. A művész elmondása szerint megzsírozta azokat a pontokat, amelyeket kellett, hogy simán, gördülékenyen működjön az egész teste. Kijelentheti, hogy egészséges.

Mit kellett ehhez tennie? Picit önző módon magát kellett előtérbe helyeznie mindenki mással szemben. Előtte magára volt a legkevesebb ideje. Ha magunkat tudjuk előre helyezni, akkor többet tehetünk másokért is. 10 éve táplálkozási ketózisban van, aminek csak pozitív változásokat köszönhet.

Most pedig következzen a táborban készült interjú:

Miért és hogyan váltottál ketogén életmódra, és mennyire volt drasztikus ez a váltás?

Az életmódváltásom elején nem volt semmilyen támpont. 10 évvel ezelőtt, amikor felmerültek nálam az egészségemet befolyásoló tényezők, még csak vércsoportdiéta, szétválasztó diéta, Atkins-diéta volt a köztudatban, igazából ekkor indult a paleózás, amibe én is belecsöppentem. Hiába indultam el az egészségesebb étkezés útján, nem éreztem jól magam. Nem voltam benne biztos, hogy jó ez nekem. Először a paleonak egy szigorúbb változatát kezdtem alkalmazni Robb Wolf által, utána pedig rájöttem, hogy ezt csak úgy tudom folytatni, ha kihagyom a szénhidrátok többségét. Elkezdtem ebben az irányban kutatni, és arra jöttem rá, hogy ez nem más, mint a ketogén életmód. Akkoriban nagyon kevés információt találtam erről az életmód formáról, amerikai újságokból, orvosi jelentésekből próbáltam informálódni. A diéta alkalmazása egyik pillanatról a másikra jött, amikor is megéreztem ennek rossz hatását, mivel nálam az átállás, a keto-flu időszaka 8 hónapig tartott. Most már, ha valaki hozzám fordul segítségért, akkor 4-6 hét alatt túljutunk ezen az első nehéz időszakon. Ma már sokkal könnyebb, hiszen nem kell hozzá más, mint egy hiteles mentor, coach, de akkor nekem nem volt senki, aki elmagyarázta volna, hogy ez ennyire egyszerű és nagyszerű.

Sokszor hallani, hogy életveszélyes a diétád, te pedig már tíz éve így étkezel.

Azok mondanak ilyet, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy mi ez. Akkor lehet veszélyes, ha valaki nem a megfelelő szabályok szerint csinálja, főleg, ha van olyan fizikai betegsége, ami miatt elővigyázatosnak kell lenni. A táplálkozási ketózist nem lehet sztenderdizálni. Ezért is emeltem ki az előadásomban, hogy sem a vérnyomás, sem a testhőmérséklet, sem a pulzus, sem a ketogén diéta, semmi sem hozható egységessé. Ezt mind személyre kell szabni. Ha valaki rosszul kezdi el és rögtön a Himalája tetejét akarja megmászni, akkor annak valami baja lesz. Ha valaki szív-, vagy más komoly betegséggel áll neki szaksegítség nélkül, akkor az veszélyes lehet.

A családod követ-e ebben az életmódban?

Nagyon nehéz prófétának lenni a saját hazánkban. Én úgy gondolom, hogy bizonyos fokig a példamutatásom hatással van rájuk, mert kiiktatták a cukrokat, liszteket, a káros anyagok többségét. Nem feltétlenül tudják, értik és használják a ketogén diéta teljes hatását, viszont látják rajtam, hogy működik, és jól érzem magam tőle, de biztos, hogy hatással van rájuk.

Testépítőknél van főleg fehérje alapú ketogén diéta. Mit gondolsz erről?

Én úgy gondolom, hogy a ketogén diéta, mint olyan, csak egy formában létezik, az pedig a táplálkozási ketózis állapota a szervezetben. Ha a szervezet ketontesteket termel, az már ketózisnak minősül. Ha ezt folyamatosan fenn tudja tartani és folyamatosan termeli a keton testeket, nem kap szénhidrátot és a glükoneogenesis állapotában van, akkor nagyon jól fog működni. A sportolói fehérjetöbblet szerintem humbug, és egy újabb olyan irány, amelyről megpróbálnak egy bőrt lehozni. Ehhez nem kell semmiféle olyan táplálékkiegészítő, nem kell fehérjepor, semmi, csak odafigyelés szükséges, és egy bizonyos tudás birtokában kell lenni, hogy valaki ezt jól tudja csinálni.

Emellett azt is ajánlják, hogy csökkentsük le a zsírt.

Igen, ezt én is hallottam. Az előbb is odajött hozzám egy ‘body-builder’ srác, hogy le kell csökkenteni a zsírt. Nos ehhez azt kell tudni, hogy abban a pillanatban, hogy lecsökkentjük a zsírt, a szervezet nem tudja a táplálkozási ketózis állapotát fenntartani, tehát hiányállapot lép fel. Hiszen, amikor a szénhidrát és a zsír is alacsony, a fehérje bevitel pedig magas, onnantól kezdve megemelkedik a vércukorszint, aminek emelkedése pedig azonnali inzulinválaszt vált ki a hasnyálmirigyben. Fontos, hogyha magas a vércukor- és az inzulinszint, akkor nem keletkeznek ketontestek, mert nem fog kétféle üzemanyagot termelni a szervezet. Ilyenkor esik ki a szervezet a keto-adaptált állapotából.

Állítólag volt olyan műsor, amelyben banánnal készítettél ketogén édességet. Én nem láttam ezt a műsort, de többször merül fel ketogén körökben, és az emberek nem értik, hogy lehetséges ez. A táplálkozásodba mennyire férnek bele az ilyen dolgok? Tehát, megeszel-e mondjuk egy barackot nyáron, vagy egy banánt tél közepén?

Úgy gondolom, hogy, ha valaki folyamatosan tudja tartani a ketózis állapotát és egyszer-egyszer megeszik egy banánt, vagy hetente egyszer elrágcsál egy almát, vagy nyáron havonta megeszik egy marék epret, tehát szezonális gyümölcsöt eszik, az nem fogja őt kibillenteni a táplálkozási ketózis állapotából. Ez csak akkor lehetséges, ha ez tényleg alkalomszerűen történik. Ha viszont másnap is megennék egy banánnal édesített édességet, és harmadnap is, és negyednap is, akkor a szervezetem, mivel ennyi szénhidrátot, ennyi gyümölcscukrot kapna, nem termelne ketontesteket. Mivel az édes gyümölcsök addiktívek, megjelenik az édesség iránti vágy, és sokszor agresszívvé is válhatunk, annyira vágyunk édességre. Ha a mai divatos ételek közül készítünk valamit és villával belenyomunk egy banánt, az nem feltétlenül a legrosszabb megoldás, de az a helyzet, hogy nem kell a szervezetnek a cukor és igazából az íz miatt rakjuk bele. Én nagyon szeretek élni, nagyon szeretek jókat enni és nem vagyok hajlandó a jó étkezésekről lemondani, viszont az ételekben nekem nincs szükségem erre az édes ízre, inkább a sós ízek állnak közelebb hozzám. Ha én most megennék egy banánt, akkor a hosszú hónapoknak hála, amíg nem ettem ilyet, semmi bajom sem lenne.

Amikor lecsökkentetted a fehérjebeviteled 20%-ra, vettél-e észre változást az erőnlétedben, izomépítésben?

Semmit sem vettem észre. Ha lecsökkentjük a fehérjét, de megtartjuk a magas zsírbevitelt, hiszen a ketogén diéta egy magas zsírtartalmú, közepes fehérje és alacsony szénhidrát tartalmú táplálkozás, akkor a zsírokból megkapja a szervezet a megfelelő üzemanyagot. Én az étkezések egységét nézem, és nem érzem úgy, hogy a fehérje megemelése szükséges lenne.

Említetted, hogy reggelenként veszel be nátriumsót.

Alvás alatt a szervezet mozdulatlan. Kicsit lebénított állapotban fekszünk, amíg alszunk. Amikor felébredünk, a kiáramló kortizol elkezdi felébreszteni a szervezetet. Ilyenkor leáll a melatonin termelés, megemelkedik a kortizol, ami pedig vércukorszint emelkedést fog okozni, és abban a pillanatban a szervezet elindít egy izommunkát, és a nátrium nagyon fontos az izomműködéshez. Ez azért jó, mert ilyenkor segítünk neki ebben, sokkal könnyebb lesz beindítani az izmokat, ízületeket.

Én nem csak reggel fogyasztom, hanem minden ivás előtt egy kis tengeri sókristályt teszek a nyelvemre, és hagyom a nyálammal összekeveredve elolvadni, majd iszom rá egy pohár vizet.

Sokkal jobb, mint a kávé.

Igen. Én a kávét senkinek sem ajánlom. A koffein irritálja a mellékvese-kérget. A koffeinrészecskék ráülnek a mellékvesekéregre, és a felezési idejük 9 óra. Ha megisszuk a kávét reggel 10-kor, akkor 19 órára feleződik le. Annak a koffeinmennyiségnek a fele 9 óra múlva még a szervezetedben van, ha nem is érzed, de még mindig ott van. Ha délután 2-kor iszol meg egy kávét, akkor este 11-kor feleződik le. Ha előtte is ittál egyet, akkor a kettő együtt van jelen a szervezetedben. A kávénak olyan hatásait lehet érezni, amelyeket a mellékvesekéreg izgatása okoz: kézremegés, fokozott kipirosodás, fokozott figyelem, és valójában azért is isszuk a kávét, mert az fizikálisan izgatja a mellékvesekérget, ami kortizolt termel. A kortizol termelés vércukorszintet emel, ami azonnali inzulinválaszt kér és itt megállapíthatjuk, hogy a magas vércukorszint miatt alacsony lesz a ketonszint.

Akkor a kávé a ketogén diéta ellen dolgozik.

Én azt gondolom, hogy nem is a ketogén diéta ellen, inkább az egészség ellen. Folyamatosan becsapja a szervezetet. Én nem iszom kávét, mégis jó erőben, lendületben telnek a napjaim, este pedig nyugodtan el tudok aludni, tehát a szervezetemnek nem kell még egy stimuláns ellen is küzdenie. Én 10-15 perc alatt alszom el, pedig régebben nálam rosszabb alvót nem lehetett találni.

A ketogén diéta egyre inkább teret hódít. Az emberek váltani szeretnének, és látják már sokan, hogy nem jó, ami eddig volt, amit eddig csináltak. Akit még személyesen nem érintett a krónikus betegségek széles skálája, talán nem is gondolkodik el azon, hogy változtasson. Aki viszont szükségesnek érzi, az nyomozzon, próbálkozzon, és tegye meg a tőle telhető legtöbbet. Attól, hogy egy diétát, vagy annak nevezett táplálkozásmódot megpróbálnak befeketíteni, nem kell elhinnünk, hogy ártalmas. Nézzünk utána, informálódjunk és vegyük a kezünkbe az irányítást. Egy ismert artistaművész, és sokan mások megtették ezt, ki előbb, ki később, és mind jól érzik magukat. Foglalkozzunk magunkkal, helyezzük előre magunkat, hiszen akkor tehetünk a legtöbbet másokért, ha mi jól vagyunk.

Aki több információt szeretne a ketogén életmódról, olvasson utána a blogon.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.