Csecsemők só nátrium: A csecsemők ne kapjanak sót

A csecsemők ne kapjanak sót: Gyenge bizonyítékokra alapuló ajánlás – 2. rész

 A “Csecsemők só nátrium” első részét itt találják: https://berta-irma.com/a-csecsemok-ne-kapjanak-sot-gyenge-bizonyitekokon-alapulo-ajanlas

Mennyi nátrium van az anyatejben?

Mint már írtam, a csecsemők számára hivatalosan megfelelő nátriummennyiség az anyatej átlagos nátriumtartalmán alapul. Ez elfogadottan 110 mg/l a 7-12 hónapos csecsemők számára Lily Nichols kutatásai alapján.

Egy vidéki gambiai nőkkel végzett kutatásban az anyatej nátrium tartalma lényeges eltéréseket mutatott. A nátriumtartalom idővel csökkent és kevesebb lett a tejben , mivel a csecsemők elérték a hathónapos kort. Mindazonáltal az anyatej nátriumtartalma 163 mg/l volt 6 hónapos csecsemőknél, ami 48%-kal magasabb, mint a megfelelő napi bevitel.

 

Nátriummennyiség a török nők tejében

Egy török nőkkel végzett tanulmányban a 42 nappal szülés után gyűjtött anyatejben a nátrium mennyisége 45-1703 mg/l (átlagosan 330 mg/l) volt. A mért mennyiség átlaga háromszor magasabb, mint, ami az USA-ban érvényben lévő ajánlásokban szerepel. Tegyük hozzá, hogy vannak nők, akiknek a tejében 15,5x magasabb! A szülés után általában magasabb az anyatej nátriumtartalma, habár a legtöbb kutató egyetért abban, hogy a nátrium egy stabil szintre csökken körülbelül két héttel szülés után. A tanulmány szerzői elmondják, hogy a mért nátriumszintet az is befolyásolhatja, hogy a török nők átlagosan 14g sót visznek be naponta. Ez több, mint az átlagos amerikaiak által fogyasztott só mennyisége.

Egy amerikai nőkön végzett vizsgálat során az anyatej nátriumszintje átlagosan 212 mg/l volt a 3. héten. 145 mg/l a 3. hónapban és 138 mg/l szülés után hat hónappal. Ez a babák számára megfelelőnek vélt beviteltől 25%-kal több. A szerzők megjegyzik, hogy a tej összetétele folyamatosan változik és minden nő tejének jellegzetes ion összetétele van.

Egy iráni nők körében végzett vizsgálat során pedig azt találták, hogy a tej nátriumtartalma idővel nőtt, nem csökkent. Ráadásul nem is stabilizálódott a mennyisége, hanem folyton változott. Vannak kutatások, amelyek szerint az anyatej nátriumszintje az anya lakóhelyétől és nemzetiségétől is függhet. A változó nátriumszint függhet a mintagyűjtési és elemzési technikáktól is.

 

Elmondhatjuk, hogy a csecsemők nátrium „igénye” messze nincs kőbevésve.

A szerző szerint így nem lehet meghatározni a csecsemők nátriumigényét. Ha valójában nem ismerjük a babák nátriumbevitelének mennyiségét, hogy akarjuk megállapítani a megfelelő bevitel mennyiségét? Hiába kutatott a szerző olyan tanulmányok után, amelyek alátámasztják, hogy a túl sok nátrium vesekárosodást okoz. Az újszülött gyógyászatban ismert, hogy az újszülöttek veséje kevésbé képes kezelni a magas nátriumkoncentrációt, de Lily szerint kérdéses, hogy ez valós veszélyt jelent-e.

Úgy tűnik, hogy a félelem forrása egy 1940-es tanulmány, amikor is nátriumklorid oldatot adtak felnőtteknek és csecsemőknek intravénásan és vizsgálták a tesztalanyok vizeletét. A csecsemők nem voltak képesek olyan mértékben kiválasztani a nátriumot a vizeletükben, mint a felnőttek. A kutatás későbbi elemzései megmagyarázzák, miért nem feltétlenül fontosak ezek az eredmények: elmondják, hogy a vizsgálatok során nem mértek nátriumot, hanem azt a szerzők a vizeletmennyiség méréseiből következtették ki. Más szóval ezek az adatok semmit sem jelentenek.

 

A csecsemők vesefunkciójának meghatározása

Továbbá a csecsemők vesefunkciójának meghatározására a vizeletmennyiségre támaszkodni helytelen, mivel a babák megfelelő vizeletmennyisége is óriási találgatás.

A fenti vizelet áramlási mérték önkényesen választott a szerző szerint, hiszen nem tudhatjuk, mi normális a csecsemőknél és mi nem. Ha a kutatók meg is állapítanák a csecsemők számára ideális vizelet áramlási mértéket, hogyan mérhetnék ezt le? Nehezen kivitelezhető kutatás lenne ez, hiszen 24 órán át kellene azt pelenkából mérni, ugyanis a nátrium mérések standardja  a 24 órás vizeletben lévő nátrium.

Attól tartanak sokan, hogy, ha a baba túl sok sót fogyaszt, akkor a veséi elméletileg nem képesek kiüríteni a nagy mennyiségű nátriumot, ami magas vérnátriumszintet eredményezhet. A félelem érthető, de látunk-e magas vérnátriumszintet csecsemőknél, vagy ez csak egy elmélet? Az egészségügyben sokszor hallani, hogy a babák és a gyermekek sok sót fogyasztanak, de van-e bizonyíték arra, hogy ez tényleg ártalmas?

Ha mélyebbre ásunk a szakirodalomban, azt találjuk, hogy az alacsony nátriumszint (az ún. hyponatremia) sokkal gyakoribb és komoly veszélyt jelent, mint a csecsemők magas vérnátriumszintje (hipernatremia).

 

Egy tanulmány magyarázatot ad erre a megfigyelésre

Az újszülötteknél gyakrabban figyelnek meg hypernatrimiát és sóvesztést, mint hypernatremiát és sóvisszatartást. A nátriumtöbblet kiválasztásának képtelenségét is és a vesék nátriumvisszatartó képességét is arra használják, hogy azzal magyarázzák a vesék éretlenségét. A szerző szerint nehéz adatokat találni a korai csecsemőkor és a hozzátáplálás idejére a nátrium egyensúlyról. Arról talált viszont adatokat, hogy az egyéves gyermekek vesefunkciója hasonló a felnőttekéhez.

A szerző talált olyan adatokat is, amelyek azt sugallják, hogy az egészséges csecsemők veséje képes kezelni és kiválasztani nagyobb nátrium mennyiséget körülbelül 4 hónapos kortól. Ezek alapján, mire a babáknál bevezetik a szilárd ételeket, a vesék elég érettek ahhoz, hogy megbírkózzanak egy kicsit több sóval? Talán. Ez mindenképpen elgondolkodtató. Elmondhatjuk, hogy az az érv, hogy a csecsemők veséi “túl éretlenek” a nátrium kiválasztásához, nem tűnik megalapozott érvnek a kis mennyiségű só bébiételekhez való adása ellen.

 

Egy tanulmány leírja…

…hogy az újszülöttek vesefunkciója nem játszik szerepet abban, hogy a csecsemő kiszáradjon, hipernatremia alakuljon ki, vagy nagyobb legyen az akut vesekárosodás kockázata. A szakirodalomban hipernatremiát leggyakrabban extrém kiszáradás okoz (nem megfelelő anyatej fogyasztás, tehát nem megfelelő folyadékfogyasztás miatt, és nem túlzott sóbevitel miatt). Előfordulhat még túlzott folyadékveszteség is gyomor és bélrendszeri fertőzések miatt, amelyek hasmenéshez vagy hányáshoz vezetnek.

Az Egyesült Királyságban a hipernatrémia eseteinek 1998-as áttekintése kimutatta, hogy 10 000 élveszületésnél mindössze 2.5 eset fordul elő kizárólag szoptatott csecsemőknél. Abban az évben 8 eset volt az Egyesült Királyságban, és “A hipernatraemia egyetlen magyarázata a sikertelen szoptatás volt minden esetben”. A szerző nulla esettenulmányt talált olyan esetekről, amikor kiegészítő ételekben lévő sok nátrium okozott volna hipernatremiát vagy vesekárosodást. Szinte az összes dokumentált hipernatremia eset visszamenőleg egészen 1970-ig fiatal csecsemők esetében jelentkezett, általában 10 napos koruk körül (3-21 napos csecsemők).

Lily szerint az a félelem, hogy a kismennyiségű nátrium a babaételben káros a csecsemő veséjére hat hónapos korban vagy azon felül, csak hipotézis.

 

A csecsemők sófogyasztása hajlamossá teheti őket a későbbi magas vérnyomás kialakulására?

(Mielőtt folytatnám a fordítást, elmondanám, hogy érdekes ez a hozzáállás a „később” kialakuló betegségekről. Valójában nem tudjuk, de inkább féljünk tőle, és nem is tudja senki cáfolni vagy bizonyítani. 10 éve veszek be sót minden nap, negyed vagy fél teáskanállal. A vérnyomásom előtte is 110/70 volt, de babavárásban előfordult már, hogy 1 km gyaloglás után 100/65-öt mértek az orvosnál, ha pedig autóval mentem, akkor 90/60-at. – a szerk.)

Évtizedek óta jelen van az az elgondolás, hogy a csecsemőkori sóbevitel magas vérnyomáshoz vezethet felnőtt korban, ráadásul ez évtizedek óta vita tárgyát is képezi.

 

Egy kis történelem…

A közvélemény aggodalma a csecsemők nátriumbevitelével kapcsolatban 1963-ra nyúlik vissza, amikor is megkérdőjelezték, hogy az elkészített bébiételek a szükségesnél több nátriumot tartalmaznak-e. Ekkor még nem voltak irányelvek a csecsemők nátriumbevitelére vonatkozóan. A másik kérdés az volt, hogy a magas sóbevitel hajlamosíthatja-e a csecsemőket arra, hogy magas vérnyomásban szenvedjenek felnőttként.

Abban az időben az ezekre az összefüggésekre utaló bizonyítékok kizárólag epidemiológiai tanulmányokból és állatkísérletekből származtak, de ezen bizonyítékok egyike sem mutathat ok-okozati összefüggést. Ma már tudjuk, hogy sok más tényező is befolyásolja a magas vérnyomás kialakulására való hajlamot. 1970-re azt javasolták az élelmiszergyártóknak, hogy csökkentsék a nátriumot a bébiételekben, és 1977-re már nem adtak hozzá sót a kész bébiételekhez. A csecsemők nátriumbevitele 1969-től 1979-ig 68%-kal csökkent az átlagosan hat hónapos csecsemők körében.

 

Tanulmányok a csecsemők só nátrium bevitelének és vérnyomásának kapcsolatáról

Az 1980-as évek elején egy hollandiai randomizált vizsgálatban, amelyben 400 újszülött vett részt, megfigyelték az alacsony és a normál nátriumtartalmú táplálkozás hatásait a vérnyomásra a babák élete első hat hónapjában. A családok kaptak alacsony vagy normál nátriumtartalmú tápszert (és a babákat szoptathatták is). A normál nátriumtartalmú tápszer megfelelt az akkor Hollandiában kapható tápszereknek, míg az alacsony nátriumtartalmú tápszer ezek nátrium mennyiségének csak 1/3 részét tartalmazta. A szülőknek be kellett vezetniük a szilárd ételeket, amikor a babák 13 hetesek voltak (kb.3 hónaposak). A vizsgálat végén a babák 25 hetesek voltak (kb. 6 hónaposak), és az alacsony nátriumbevitelen lévő babák szisztolés vérnyomása 2.1 mm Hg-vel volt alacsonyabb, mint a kontroll csoport babáinak.

A mai napig erre a tanulmányra hivatkoznak a leggyakrabban, amelyet arra használnak fel, hogy alátámasszák a csecsemők alacsony sótartalmú táplálására vonatkozó irányelveket. Amit látszólag senki sem kommentál, az az, hogy a 0-6 hónapos babáknak – feltéve, hogy az emberek követik a WHO jelenlegi irányelveit – semmi mást nem kell kapniuk, csak anyatejet vagy tápszert … Hogy ez az eredmény hogyan vonatkozik a hat hónapos kort betöltő babákra, jó kérdés.

Sőt, a 2,1 Hgmm különbség nem olyan nagy. A vérnyomás ismételt mérésével, vagy, hogy stresszesek vagyunk-e vagy sem, vagy akár mély lélegzéssel a vizsgálat során, könnyen megváltoztathatjuk a vérnyomásomunkat néhány egységgel.

 

A kilencvenes években egy másik kutatócsoport vérnyomást vizsgált

A fent említett holland vizsgálat résztvevőinek egy részcsoportjában 15 éves korban. Átlagosan alacsonyabb vérnyomást találtak azoknál a tizenéveseknél, akik 0-6 hónapos korukban kevés sót kaptak.

Sajnos, mivel ebben a tanulmányban nem vett részt az összes eredeti résztvevő, a két csoportnak nagyon eltérőek voltak a kiindulási jellemzői. Az eredeti vizsgálatban a résztvevők hasonlóak voltak születési hossz és súly, az anyai szisztolés vérnyomás és anyai iskolai végzettség tekintetében, az utánkövetésnél pedig ezek nagyon különböztek. Ez nagymértékben korlátozza ezeket a megállapításokat. Ezen tinédzserek esetében a vérnyomás eredmények összefüggésbe hozhatóak voltak a nátriumbevitellel 0-6 hónapos kortól, vagy más hajlamosító tényezőkkel. Ezek a tanulmányok viszont nem megfelelőek, mert csak összefüggést mutatnak, de nem okozati összefüggést.

Egy másik vizsgálat során csecsemők alacsony nátriumbevitelen vagy magas nátriumbevitelen voltak. A magas nátriumbevitel egyenértékű az amerikai csecsemők 1969-es évi nátriumbevitelének 99 %-val 5 hónapon át (3-8 hónapos korig). A vérnyomást csecsemőkorban és nyolcéves korban mérték.   A csecsemők nátriumbevitele 1969-ben viszonylag magas volt, mivel a bébiételgyártók még mindig adtak hozzá sót ezekhez az ételekhez.

Ez a tanulmány NEM talált korrelációt a csecsemőkori sóbevitel és a csecsemőkori vagy későbbi gyermekkor vérnyomás között. A magas nátriummennyiséget fogyasztó csoport ötször több nátriumot fogyasztott, mint a kontroll csoport.

 

Csecsemők só nátrium: A kisbabák, mint a felnőttek, kipisilték  a sót.

A sózótt étrenden jelentősen megnövekedett a nátrium és a kálium kiválasztás, a sótlanon pedig megnövekedett az aldoszteron-kiválasztás. Az aldoszteron a nátriumveszteség megelőzésére kiválasztott hormon. Az extracelluláris folyadék térfogatának 6%-os növekedése jelentős volt a magas nátriummennyiséget fogyasztő csoportban. Viszont nem korrelált a vérnyomással vagy a vizelet mennyiségével, és nem okozott ödémát vagy súlynövekedést.

Egy meglehetősen nagy, 2008-ban az Egyesült Királyságban végzett prospektív kohortvizsgálat a csecsemőkori (4 és 8 hónapos) nátriumbevitelt és a hétéveskori vérnyomást vizsgálta. Végül azt találták, hogy a nátriumbevitel 4 hónapos korban aggodalomra adhat okoz. A vizsgálatban szereplő csecsemők azonban nem fogyasztottak többlet nátriumot ebben a korban. Azt találták, hogy a csecsemőkori nagyobb nátriumbevitel a későbbi életkorban emelkedett vérnyomással jár, de a négy hónapos csecsemők mind a maximális ajánlott mennyiség alatt fogyasztottak sót. Elmondják, hogy további vizsgálatok szükségesek.

 

Érdekes, hogy ebben a tanulmányban sem a 8 hónapos, sem a hét éveskori nátriumbevitel nem volt összefüggésben a hétéveskori vérnyomással.

Az pedig még érdekesebb, hogy ezekben a korokban a nátriumbevitel gyakran meghaladta az ajánlott mennyiséget. Maguk a tanulmány szerzői szerint is lehet, hogy csak véletlen az eredmény, amit kaptak. Kifejtik, hogy a csecsemők fiatal kora magyarázhatja az eredményeket, mivel négy hónapos kor előtt a csecsemők kevésbé hatékonyan tudják kiválasztani a felesleges nátriumot. Az egészséges csecsemők csak négy hónapos koruk körül kezdik kiválasztani a felesleges nátriumot.

Más szóval, lehet, hogy a szilárd ételek korai bevezetése a probléma. Azok számára, akik megvárják, hogy a baba hat hónapos legyen és csak akkor vezetik be a szilárd ételeket, a sóhoz kötött túlérzékenység, nem kell, hogy akkora aggodalmat okozzon. Érdekes, hogy a korai 1960-as évekből származó adatok, amelyek a só káros hatását bizonyítják a csecsemőkre nézve, valójában 1-3 hónapos extrém fiatal babáktól származnak, akiknél ilyen korán vezették be a szilárd ételeket.

 

A probléma…

Ez akkor fordul elő, amikor a vesék nem érettek és az emésztőrendszer nincs felkészülve másra, mint az anyatejre vagy a tápszerre.

Ezek a babák konzerv pürésített zöldséget, konzerv pürésített húsokat, kondenz tejet és „előfőzött” gabonaféléket (más néven instant gabonaféléket) kaptak. Ezek mindegyike nagyon magas nátriumtartalmú.

A szerző a cikkében megjelentet egy képet, amely egy 1963-as tanulmányból származik és bemutatja, hogy mennyi só volt ezekben a korai feldolgozott bébiételekben. A húsokban például 293-510 mg volt 100g ételben. A zöldségek esetében 144-357 mg volt 100 gramm ételben. A tanulmány szerzői szerint ez nagyon sok a feldolgozatlan húsokhoz és zöldségekhez képest.

Ezek a babák túl fiatalok voltak a szilárd ételek bevezetéséhez és sok nátriumot kaptak (némelyek 2300mg/nap). Mint mindig, most is fontosak a körülmények.

A feldolgozott és konzervételek mindig is magas nátriumtartalmúak voltak. Ezeket az ételeket ne adjuk babáknak! Nincsenek megfelelő bizonyítékaink a csecsemők nátrium szükségleteiről, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy nincs szükségük annyira, mint egy felnőttnek.

Az utóbbi több, mint ötven év bizonyítéka alátámasztja, hogy a szilárd ételek bevezetése előtt meg kell várni, amíg a babák legalább 4 hónaposak (lehetőleg 6 hónaposak) legyenek. Ha úgy döntünk, hogy nem követjük ezeket a javaslatokat, és korábban bevezetjük a szilárd ételeket, akkor NE adjunk sót a bébiételekhez.

 

Csecsemők só nátrium – Döntés kérdése

Ha úgy döntünk, hogy figyelembe vesszük az Egészségügyi Világszervezet ajánlását, és 6 hónap körül kezdjük bevezetni a szilárd ételeket (amivel a szerző egyetért), akkor nincs bizonyíték arra, hogy a nátriumot teljes mértékben korlátozni kellene a jövőbeni magas vérnyomás elkerülése érdekében.

A rendelkezésre álló vizsgálatok elsősorban a szilárd ételek túl korai bevezetését foglalják magukban, jelentős módszertani hibákat tartalmaznak. NEM követik a csecsemőket egészen felnőtt korukig, ahol az összefüggést (nem beszélve az okozati összefüggésről) meg lehetne állapítani.

Eredeti “Csecsemők só nátrium” cikk a referenciákkal a végén: https://lilynicholsrdn.com/salt-baby-food-infant-sodium-requirements/

Ha tetszett a Csecsemők só nátrium cikkünk 2. része, ossza meg ismerőseivel! Köszönjük!