Egyéves az Anya, a szupernő blog! 1. rész

Egy éve még nem tudtam, hogy milyen lesz pontosan a blogom, csak annyit tudtam, hogy írni akarok. Volt mondanivalóm, sok is. Olvastam, előadásokat hallgattam, néhány dolgot kipróbáltam, és írni kezdtem róla.

Először Anya, a tanárnő volt a blogom címe és a gyerekeim köre terveztem építeni a témákat, utána viszont, amikor az ingyenes szerverről fizetősre költöztünk, a férjem azt mondta, ez a cím nem jó, és egyszer csak folytatta, Anya, a szupernő lesz. Kicsit megrémített a gondolat, mert a tanárnőt éreztem magamhoz közelebb, utána viszont belegondoltam, hogy nem minden anya tanár, de minden anya SZUPERNŐ. Az édesanyák csodálatos erővel, kitartással, tenni akarással rendelkező, mindent megszervező, mindent elrendező lények, az a minimum, hogy SZUPERNŐNEK nevezzük őket. Minden édesanyát a világon. Gondoljunk csak bele, hányan mondják szégyenkezve, vagy önmagukat lebecsülve, hogy háziasszonyok, és hogy „csak” gyereket nevelnek, nem járnak dolgozni. Hányan vágyakoznak arra, hogy kiszabaduljanak a szerepükből egyetlen napra, hogy szabadságra menjenek, de nem tehetik: ők az édesanyák. Amikor pedig az emberek azt hiszik, hogy ők csak otthon ülnek, akkor azokra nem gondolnak, akik igenis képezik magukat, sokan gyerekek mellett fejezik be tanulmányaikat, gyereket ringatva tanulnak vizsgákra miközben a család többi tagjának teszik könnyebbé a mindennapi életét. Azok pedig, akik másodállásban még munkát is vállalnak – hiszen egy anya elsődleges állása mindig az anyaság, a munkahely csak a második, mivel, ha otthon kell maradnia a gyerekkel, akkor otthon marad, mert az a legfontosabb – le a kalappal előttük. Ők az igazi hősök. Kevesebb idejük marad a családra, de akkor is mindent elvégeznek. Így, vagy úgy, de megoldanak mindent, hiszen természetfeletti erejükkel képesek rá: SZUPERNŐK. Miért becsüljük le azt, aki „csak” háztartást vezet? Miért becsüljük le azt, aki „csak” részmunkaidőben dolgozik? Aki lebecsüli az ilyen nőket, próbálja csak egy hétig elvégezni mindazt, amit ők csinálnak, és majd rájön, hogy ez nem is olyan egyszerű.

Most viszont térjünk vissza az eltelt egy évre. Sok minden történt, amelyekre, bármilyen érzelmeket váltottak is ki, szívesen gondolok vissza, hiszen mind-mind építették a személyiségem. Blogom indulása után megjelent egy interjú a Magyar Szó című lapban, amelynek felvezetése az volt, hogy nosztalgiából vagy, miért írhatok én blogot. Nem tudom, miből gondolta ezt a riporter, de, amint már többször elmondtam, nem tudom, mi képezné nosztalgiám, honvágyam tárgyát, hiszen fogalmam sincs, hol a hazám. Nem kötném országhoz, inkább ahhoz, hogy hol van a családom.

Folytatjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.