Egyéves az Anya, a szupernő blog! 2. rész

Az első részt itt találják:

http://berta-irma.com/egy-eves-az-anya-a-szuperno-blog-1-resz

Témáim nem veregetik meg mindenki vállát, nem tartozom azok közé, akik azt mondják, hogy talán esetleg netalántán mi lenne, ha picit mégis véletlenül egy parányit változtatnál. Attól, hogy minden édesanya egy fantasztikus és csodálatos, gyönyörű lény, azt mondom, hogy ahhoz, hogy az is maradjon, építenie kell magát. Képezni, tanulni, olvasni kell. A tudás hatalom. Néha túlzásokba esem, de azok a túlzások hozzám tartoznak. Ha azt mondom, hogy kicsit sáros a csizma, meg kellene mosni, akkor még nem biztos, hogy megmossa a gyerekem. Ha azt mondom, hogy csupa sár, ebben nem mehetsz ki az utcára, akkor nagyobb a valószínűsége, hogy megmossa – ennyi. Az egészség is ilyen: ha azt mondom, hogy csökkentse le valaki a cukorfogyasztást, akkor nem fog tenni semmit, és még fel sem háborodik. Ha azt mondom, hogy a cukor méreg, amit dr. Lustig, és még sokan mások mondanak, akkor legalább felháborodik az ember, én pedig elmondhatom, hogy én szóltam. Tudjátok, bűnösök közt cinkos, aki néma. És írok! Írok, hogy minél többen megtudják, hogy ébredni kell, és tanulni, tenni minden nap! Az édesanyák a jövőt nevelik, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy a gyermekeink egészségesen fejlődjenek. Az ő életükről van szól.

Készítettem egy árösszehasonlítást is a németországi és szerbiai árak között, mivel, előtte jelent már meg a világhálón néhány termék ára ebből a két országból, de 5-6 termék véleményem szerint még nem mérvadó. Óriás munka áll az a két cikk mögött, amelynek adatait a férjemmel együtt gyűjtöttük össze, hogy kicsit reálisabb képet adjunk a szerbiai és a német árakkal kapcsolatban.

Volt hatalmas felháborodást keltő cikkem is, legalábbis jelenlegi lakóhelyem, Heidenheim magyarsága körében, amelynél sajnálattal láttam, hogy az emberek számára a kész étel ára és a nyers hozzávalóké nem számít. Aki olvassa a blogom, az tudja, hogy milyen étrendet követünk, és, hogy annak alapján írtam le a véleményem. Számomra nem egyenlő a készétel azzal, amit én alapanyagokból készítek el. Viszont ebből is tanultam, méghozzá azt, hogy továbbra is ezt akarom csinálni. Én nem éreztem jól magam, amikor a fiam ágya mellől nem bírtam felkelni 98 kilósan, és, amikor láttam, hogy tele vannak a lábaim kirepedezett hajszálerekkel. Itt még inkább kutatni kezdtem a ketogén életmódot, szakkönyveket olvasok és előadásokat hallgatok azóta is, majd pedig Boros G. László meghívására ellátogattunk Budapestre a Természetgyógyász magazin által szervezett előadássorozatra, amelyen az elismert, tengeren túlon fontos kutatásokat végző szakemberrel találkozhattam, és aki lektorálta az ő által elküldött anyagokból megírt cikkemet, amelyet a blogom mellett a Családi Körben is olvashattak a kedves olvasók.

Meg szeretném említeni a számomra nagyon kedves Szenttamás RS portált, akik egyre csak növekvő olvasótáboruk számára tették elérhetővé írásaimat. A blogom indulása utáni első napokban, amikor még azt sem tudtam, mi lesz belőle, Horváth Futó Hargita barátnőm szinte azonnal „lecsapott” rám, és megkérdezte, hogy közölhetik-e az írásaimat. A kezdeti bizonytalanságom azonnal elillant és felmerült bennem a gondolat, hogy akkor tényleg van értelem annak, amit csinálok, ha már egy ilyen közkedvelt és elismert portál meg szeretné jelentetni, amit írok.

Köszönettel tartozom a Családi Kör című hetilapnak, akik már majdnem egy éve megjelentetik a receptjeimet, és rövid írásaimat, ráadásul a Konyha rovatban kapnak helyet cikkeim.

Óriási köszönettel tartozom a családomnak is. A gyermekeimnek, akik sokszor témaként szolgálnak az írásaimhoz, és akikért mindent teszek. Köszönöm a férjemnek, hogy megveszi a rengeteg könyvet, hogy tanuljak, hogy szerkeszti és fizeti a weboldalam, hogy készíti a videóimat és támogatja az ötleteimet. Vele tudom megbeszélni, amit olvasok. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a legjobbat hozzam ki magamból. Nyitott az új ismeretekre, és velem együtt kutat, tanul, képezi magát.

És életem egy fontos részét is meg kell említenem, akinek emlékét a szívemben őrzöm. Amikor megkérdezik tőlem, miért teszem, amit teszek, miért kutatok, hogy van hozzá erőm és kitartásom, mi ad erőt mindennap edzeni, akkor a válasz: az édesanyám. Az édesanyám volt az, aki mindig mindenben támogatott, ő mondta, hogy igenis képes vagyok erre, vagy arra. Meg tudom csinálni, „nem Szentírás az, hogy ne lehessen megcsinálni”, mi az, hogy nem lehet? És igaza volt, de nem mindenben. Hallgatott az orvosokra, zsírszegényen táplálkozott és nem sózott, majd pedig a halálát a testét ellepő vérrögök okozták. Soha sem láttam egészségesnek. Egész gyerekkoromban kötésre járt az orvoshoz, mindig fekélyes volt a lába. Volt, amikor csak az egyik lábán volt egy nyílt seb, de olyan is volt, amikor mindkét lábán volt. Forgókopás, térdkopás, rossz közérzet, és a visszerek – ezek a képek jutnak eszembe arról az emberről, aki mindig buzdított. „Soha se állj meg ott, ahol mi megálltunk. Mindig menj tovább!”- mondta számtalanszor.

Hosszúra sikeredett a beszámoló. Akik nélkül viszont nem ment volna, azok az olvasók! Köszönöm nektek, kedves olvasóim, hogy látogatjátok az oldalam, kommentárokat írtok, és köszönöm, hogy megtiszteltek a bizalmatokkal és kérdéseket tesztek fel nekem. Remélem a jövőben is segítségetekre leszek és együtt tanulhatunk, építhetjük a jövőt.