Magyar néptánc Németországban

A ketogén diétától a hagyományok őrzéséig jutottam, amikor az egyik Facebook csoportban megismerkedtem egy szintén Németországban élő, diétázó anyukával, aki elhívott a családommal együtt táncházba. Hozzánk közel szokták megrendezni, havonta egyszer Weidenstettenben, így el is látogattunk oda, eddig összesen kétszer.

A falucska székházában magyar zászló díszelgett, szólt a magyar zene, benn ropták a táncot, mire odaértünk, és a gyermekeim először furcsán, majd egyre felszabadultabban táncoltak, és szaladgáltak. A táncot Zsidó Zoltán tanította, és vezette a táncházat, aki a táncolni vágyó fiamat felkarolta és egész este gondoskodott róla, hogy Ádám ne unatkozzon. A gyerekek és a felnőttek számára is érdekes játékokkal fűszerezik meg a pörgős táncokat, amit a közönség és a résztvevők is nagyon élveznek, hiszen senkinek sem kötelező táncolni. Érdekesnek tűnt, amit csinálnak, majd pedig megtudtam, hogy van egy néptánccsoportjuk, a Szilaj, amellyel fellépésekre járnak, így a heidenheimi magyar iskola szervezésében tartott március 15-i ünnepségen is fergeteges hangulatot varázsoltak, amellyel ismét otthon érezhettük magunkat. De kik ők, és hogy hogy ezzel foglalkoznak a messze idegenben?

A székelykeresztúri születésű Zsidó Zoltánnal beszélgettem a 2019-es anyák napi évadzáró táncházban, aki a tánccsoport vezetője. Az interjú előtt azon tűnődtem, hogy vajon hány cipőt táncol el évente. Azt mondta, legalább kettőt, de a látottak alapján én többre tippeltem volna.

Zsidó Zoltán családjával

– 1994-ben kerültem Magyarországra, és 2012. óta vagyok Németországban. Már harminchatodik éve táncolok, kisebb-nagyobb megszakításokkal, de táncolok. Amikor a nejemmel 1997-ben összekerültünk, ő úgy döntött, hogy néptáncos lesz, a gyermekeink pedig így nőttek fel. Nem voltak rákényszerítve, egyszerűen csak látták tőlünk. A Szilaj Néptáncegyüttessel elég sűrű a programunk. A múlt héten voltunk az Internationales Fest-en Ulmban (Nemzetközi Fesztivál), legközelebb pedig itt, Weidenstettenben fogunk fellépni a falu napokon. Augusztusban egy születésnapi partyn mi leszünk a meglepetés. Szeptemberben Königsbronnban, majd pedig Stuttgartban lépünk fel szintén egy nemzetközi fesztiválon.

– Hogyan oldjátok meg a próbákat? Hányan vagytok a csoportban?

– Mind családosok vagyunk, egy pár van, akiknek nincs gyerekük. Hétvégéken próbálunk. 7 pár van a csoportunkban, és a gyerekek is velünk táncolnak.

– Milyennek érzed a külhonban történő hagyományőrzést? Milyen jövőt jósolsz neki?

– Így három év után már jó. Két éve alakult a Szilaj, mi 3 éve vagyunk Weidenstettenben. Először Ulmban voltunk, utána kerültünk át Weidenstettenbe. Elég nagy az érdeklődés, viszont nagyon nagy nehézségekkel küzdünk. Nincs zenekarunk, nincsenek viseleteink, amelyeket nehéz beszerezni. Ezen kívül viszont nagy a lendület, hála a kitartó családoknak, mert a próbákra áldozzák a szombatokat vagy a vasárnapokat. Egy zenekar két alkalommal jött el ingyen a táncházba, majd harmadik alkalommal már pénzt kértek volna, és annyit, amennyit lehetetlen lett volna kitermelnünk a táncházban, szóval, azóta nincs zenekarunk. Belépődíjat is csak azért szedünk, hogy ki tudjuk fizetni a terembérleti díjat.

 

Egy különleges hangszer: a kecskeduda

– Hogy kerültetek Weidenstettenbe?

– Három éve a weidenstetteni polgármester egyik magyar ismerőse meghirdetett egy magyar találkozót a Facebookon. Mivel nincs messze tőlünk, csak 40km, ezért eljöttünk és elmondtuk a polgármesternek, mit szeretnénk csinálni. Itt Weidenstettenben több, mint 70 magyar család van bejelentve, hiszen van itt egy nagy cég, ahol dolgoznak. Bár, azt is tudni kell, hogy közülük senki sincs a néptánccsoportunkban, és táncházba sem járnak. Ezt maga a polgármester sem értette, hiszen épp miattuk indítottuk itt a táncházat. Valójában nem is értette, mit szeretnénk, nem tudta, mi az a táncház. Tudtuk, hogy a bérleti díjak drágák, és nem tudtuk, hol lenne lehetőségünk a faluban egy helyet bérelni. Így ajánlotta fel a házasságkötő termet, ahol épp most táncolunk, oda tudja adni nagyon kevés pénzért. Hála istennek, már a másik termet is kellett kérnünk, mert egy terem nem volt elég. Így a néptáncegyüttes pólóira is felkerülhetett a falu neve, és most akarunk egyesületet alapítani, a papírok megvannak, amelyeket a polgármesternek és nekünk is alá kell írnunk. Tehát, itt van a székhelyünk. A polgármester szinte a főnökünk, aki azt sem tudta, kik vagyunk és mit akarunk, de kulcsot kaptunk és, amikor próbálni szeretnénk, jöhetünk. Fél évre előre leadjuk a tervünket, és amikor szükségünk van a teremre, elkapjuk.

– Vannak-e támogatóitok?

– Nincsenek. Ezt kutatjuk, eddig sikertelenül. Talán, ha egyesület leszünk, könnyebb lesz. Néha csurran-cseppen, ami marad az egyesületi kasszában, és most például szilágysági viseleteket varratunk ebből.

 

Így indul a fakanalas játék.

Akinél a kanál marad, amikor a zene elhallgat, az a vesztes.

– Fogtok-e foglalkozni mással is a néptáncon kívül az egyesület keretein belül?

– Mi néptáncosok vagyunk, tehát mást nem tervezünk az egyesületünkbe, habár eddig már három párnak tanítottunk esküvői táncot. Most is tanít egy párt az egyik táncosunk, aki hozzájuk közel él. Vannak, akik nem tudnak táncolni, és nem is tudnak hazamenni az esküvő előtt. Ha megkeresnek minket, nagyon szívesen segítünk nekik.

– Anyaországi rendezvényeket részt vesztek-e?

– Tavaly voltunk Mezőberényben egy nagyszabású rendezvényen. Ez volt az első alkalom, hogy Magyarországon léptünk fel. Van még kilátásban ilyen fellépés, mivel megyünk majd Budapestre is. Mi nagyon szívesen megyünk, ha hívnak minket, hiszen számunkra öröm, ha táncolhatunk.

– Honnan érkeztek az egyesület tagjai?

– Vagyunk erdélyiek, magyarországiak, és délvidékiek.

 

A locsoló táncház: versmondás után következett a locsolás, majd pedig a férfiak megkapták jutalmukat, a festett tojást.

– Nem régen szerveztetek locsoló táncházat. Mesélnél róla?

– Húsvét előtt tartottuk a locsoló táncházat. A táncos lányok tudtak róla, és meg is festették otthon a tojásokat. Igazi tojásokat festettek, a fiúk pedig verset mondtak, majd pedig következett a locsolkodás. Nem lehetett vízzel, ezért kölnit használtunk. Meglocsoltuk a lányokat, akik reméljük, még sokáig nem hervadnak el.

 

Anyáknapi kézműves foglalkozás, ahol a gyerekek meglepetést készítettek az édesanyák számára.

Minden táncházunk jól sikerül, a mai anyák napi táncházunk is jó lett. A gyerekek kézműves foglalkozáson készítenek az édesanyjuknak képeslapot, majd pedig egy rögtönzött műsorral köszöntik őket. Ez az évadzáró táncház, mert jön a meleg, habár itt még elég őszies az idő, de nekünk is gyakrabban kell majd próbálnunk, mert idén hamarabb lesz a stuttgarti fellépés is, mint tavaly volt. Előre hozták, mert nem találtak helyet. Mi tudjuk csak elmondani, hogy van konkrét helyünk táncházat és próbákat szervezni. Sem a stuttgartinak, sem a harminc éves müncheni együttesnek nincs konkrét helye, ahol a táncházakat szervezik, ugyanúgy, mint a többinek sem. Szórakozóhelyeken szervezik a programjaikat, de sokszor megesik, hogy lemondják, mert lakodalom vagy más esemény lesz ott. Emellett a zenekar hiánya is nagy probléma úgy a kisebb, mint a nagyobb táncegyüttesek esetében.

 

A cikk a Családi Kör, Független vajdasági hetilap 2019. május 30-i számában jelent meg.