Olvasónapló – 6. rész
Az első részt itt találják: http://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-1-resz
A második részt itt találják: http://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-2
A harmadik részt itt találják: http://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-3-resz
A negyedik részt itt találják: https://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-4-resz
Az ötödik részt itt találják: https://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-5-resz
A hetedik részt itt találják: https://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-7-resz
A nyolcadik részt itt találják: https://berta-irma.com/william-dufty-cukor-blues-8-resz
A könyv magyar nyelven is elérhető.
A szerző elmondja, hogyan irtották ki a kubai erdőket és alakították a termőföldeket cukornádültetvénnyé. „A földterületek megtisztítása során a kubaiak százéves királyi pálmaerdőket vágtak ki és égettek fel, amelyek élelmet, tejet, kötelet és a paraszti élet számtalan egyéb szükségletét is biztosították az ott élőknek, amit mind feláldoztak Cukor Főisten oltárán.” (Dufty: 132)
„Amerika olyan ország, amely a pazarló gazdálkodást külön iparággá fejlesztette.” (Dufty: 133)
„A teljesítmény növekedett, a lisztek egyre finomabbak lettek. Az úgynevezett civilizáció fejlődésével párhuzamosan elszakadtunk az éltető földtől. Egyre nagyobb energiabefektetéssel egyre több életerőt szívott ki a gabonákból az őrlés, a darálás és a rostálás, amelyhez előbb gyapjú-, majd vászonszövetet, végül finom selyemrostát használtak. Az emberek finomított lisztet ettek, amitől maguk is „kifinomultak” lettek.” (Dufty: 133)
„A gabona életerejét kivonták, elvették, megölték, elpazarolták.” (Dufty: 134)
„A fehérítést, a gázokkal való kezelést és a többi finomító eljárást egymás után tökéletesítették. Eredetileg vért használtak a cukornád nedvének tisztítására. Később állati csontszénnel fehérítették a cukrot.” (Dufty: 134)
A szerző elmondása szerint már rágni sem kell, és ajándékkal kecsegtető félig üres dobozokban adják el a cukorral bevont halott táplálékot a kifinomult háziasszonyoknak. A gabonapelyheket, mint sok más ételt, már rágni sem kell.
A rizsről is mindent eltávolítottak és a nyugati ember már a fehér rizst ismerte meg rizsként. A teljes értékű gabona finomlisztté alakulása fokozatosan degenerációt hozott létre az embereknél. Keleten is megjelent egy betegség, a beriberi, amely elnevezés szingalézül gyengeséget jelent. Amikor Japánban felütötte fejét a betegség, az egyszerű emberek még tudták, mit kell tenniük és visszatértek a teljes rizsszemekhez. A japán hadihajókon viszont nem így tettek, és a problémát súlyosbítva áttértek a brit és német haditengerészet élelmiszereihez és már ők is húst és sűrített tejet kezdtek fogyasztani. Amikor Jáva szigetén is kitört a beriberi, nem tudták, hogyan fékezzék meg. Orvosok vizsgálták, mi lehet a gond, és sokan áldozatul estek közülük is. Dr. Christian Eijkman, miután másodszor is Jáva szigetére ment a járványt tanulmányozni, csirkéket oltott be betegek vérével, akik először nem akartak megbetegedni, aztán végül mégis betegek lettek, de nem csak a beoltottak, hanem az oltatlanok is. Majd rájött, hogy, amíg a csirkéket fényezetlen rizzsel etették, addig egészségesek voltak. Amikor az elfogyott, a csirkéknek is fehér rizst adtak. „Azt a fajtát, amelyet a kifinomult európai kórházi betegek kaptak a tiszta, finomított fehér cukor, a tiszta fehér kenyér, a vaj, lekvár, és a misszionáriusok és gyarmatosok forgalmazta más édességek mellett. Amikor ez a döbbenetes pazarlás kiderült, ismét
visszaálltak a finomítatlan rizsre. Eijkman elkezdett kísérletezni a csirketakarmánnyal. Hamarosan rájött a titokra, amelyet a bennszülöttek nem árultak el a cukorevő megszálló csapatoknak. Ha fehér rizst és cukrot eszel, beriberit kapsz. Egyél barna,
fényezetlen rizst, és meggyógyulsz.” (Dufty: 138) Végül 1911-ben Casimir Funk ismételte meg a csirkés kísérletet és a rizs finomítása során elvesztett anyagokat vitaminoknak nevezte el. A szerző elmondja, hogy a kémiai ismeretek megszerzése után a vegyészek és a tudósok csak a kémiai összetétellel foglalkoztak, és volt, aki laboratóriumában olyan tejet akart létrehozni, amely a többi tejekhez képest fejlődést jelentett volna. „Az élelmiszerek forrása és minősége nem számított akkoriban, a lényeg a kémiai összetétel volt.” (Dufty: 140) Így fedezték fel, hogy a tehéntrágya több tápanyagot tartalmaz, mint a tehenek tápláléka, és 100 évvel később egy tudós kidolgozta azt az eljárást, amellyel a trágya szarvasmarha takarmánnyá alakítható.
Patkányokon végzett kísérletekkel rájöttek, hogy bizonyos összetevőktől meghíztak a patkányok, másoktól lesoványodtak. „A fogságban lévő patkányokat ugyanazzal a tejjel, cukorral és más halálos vegyületekkel táplálták, mint amelyeket a civilizált nyugati társadalom fogyasztott. Ha a patkányok a természetes ösztöneikre hallgatva
szabadon megválaszthatták volna, hogy mit esznek, McCollum talán fontos tanulságokat szűrhetett volna le. … McCollum elkülönített egy tápanyagot, amely
jelen volt bizonyos zsírokban, de a lucerna levelében, valamint állatok májában és veséjében is. Ezt kivette a vajból, és beletette margarinba. Amikor ezt megetette az addig cukorral és tejjel táplált patkányokkal, a rágcsálók elkezdtek hízni tőle. Heuréka! Megszületett a megcáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy létezik egy „új” anyag, amelyet McCollum zsírban oldódó A-nak nevezett el.” (Dufty: 141)
Ez az A-vitamin megszületésének története. Felfedezték, hogy vannak anyagok, amelyek fontosak a szervezet számára és amelyek nélkül felborul az egyensúly. A finomított táplálékból ezek mind hiányoznak, és a szerző elmondja, hogy 1973-ban egy amerikai szenátusi bizottság antinutriensként, azaz antitáplálékként jelölte meg a cukrot. A pellegra és a bereberi olyan betegségek, amelyek a tünetek alapján kapták nevüket. „A pellagra általános mozgásképtelenséghez, majd halálhoz vezetett. Az elhalálozást követően általános szövetelfajulást figyeltek meg. A pellagráról évekig azt gondolták, hogy kiváltója egy trópusi kórokozó, amely az afrikai álomkórral és a ceceléggyel függ össze. Miután a sárgaláz felett győzelmet arattak egy katonai kísérletek során kifejlesztett vakcinával, minden trópusi betegséget vakcinákkal igyekeztek gyógyítani. Arzént és más mérgeket is kipróbáltak, de a pellagra előtt Európa legkiválóbb orvosai is tanácstalanul álltak két évszázadon át.” (Dufty: 142-143) Az olasz és spanyol parasztok hiába mondták, hogy a pellegrás beteget jól meg kell etetni, nem hittek nekik. A gazdagok így áldozatul estek a betegségnek, a szegények pedig életben maradtak. Joe Goldberger, egy New York-ban élő magyar születésű zsidó mert elmenni a fertőzött dél-amerikai területekre, ahol betegeket látogatott meg és rákérdezett, hány orvos kapja el a betegséget. A válasz az volt, hogy senki, csak a betegek halnak bele – ezzel kiderült, hogy a betegség nem fertőző. Goldberger rájött, hogy azok betegszenek meg, akik csak finomított ételeket esznek, és azok maradnak egészségesek, akik isznak tejet és esznek húst is. Goldberger végrehajtott egy kísérletet, amelyben meggyógyultak az árvaházi betegek, majd pedig meg kellett betegítenie egészséges embereket is, amire egy börtön volt alkalmas. A finomított ételekből álló táplálkozás gyorsan előhozta a pellegra első tüneteit, de a bőrpír csak a kísérlet vége felé jelent meg, hat hónap után. A hatalmas felfedezés viszont kemény bírálatot kapott és alig páran fogadták el eredményeit. „Walter Reed viszont nemzeti hős lett, színdarabot írtak és filmet forgattak róla. Mindezt azután, hogy a sárgalázzal kapcsolatos kubai kutatásai egy vakcina kifejlesztésével végződtek, amely átmeneti védettséget adott a kubai cukornád ültetvények amerikaiak által végrehajtott, nyugodt szívű kifosztásához. Talán ez kellő magyarázatként szolgálhat arra, hogy a kórház, ahol az amerikai elnököket kezelik, Walter Reedről, és nem Joe Goldbergerről kapta a nevét.” (Dufty: 146-147)
Dufty szerint a tudomány és a vegyészet hatalmas fejlődése az emberek információmegvonása által fejlődött. A rizsről lehántolt hulladékból állították elő, kristályosították ki a varázserejű vitaminokat. „Dr. Robert R. Williams és munkatársai huszonhat évet töltöttek azzal, hogy egy egész tonna rizshulladékból öt gramm tiszta kristályt előállítsanak. Ezekkel a kristályokkal végre meg lehetett állapítani ennek a rejtélyes életadó elemnek a molekuláris szerkezetét.” (Dufty: 147) Két évbe telt felépíteniük ezt a molekulát, majd szenzációként söpört végig a sajtóban a hír, amely szerint sikeresen szintetizálták a tiamint, vagy B1-vitamint. A szenzációs cikkek viszont nem tettek arról említést, hogy az emberek vegyenek olcsón hámozatlan rizst, hanem a drága vitaminokat reklámozták. Miután vitaminok milliárdokat hozó üzletággá váltak, a vitamin felfedezője is, Pasteurhöz hasonlóan, küzdött találmánya elterjedése ellen. Elmondta, hogy a vitaminok nem varázsszerek, mert az ételek tartalmazzák őket. „Ekkor azonban már késő volt. A vitaminosdiban akkora pénz
volt, hogy már nem lehetett megállítani. A gabonaistenek malmai hamarosan nagyüzemben kezdték kiőrölni az életet a barna rizsszemekből. A boltokba fehér rizs került, ami az étrendünket „gazdagító” anti-tápanyag cukor mellett elkezdte felborítani szervezetünk egyensúlyát. Ekkor a rizsfényezés hulladékából a kereskedelem sietve és büszkén „létrehozta” a B1 -vitamin tablettát. Ezt aztán eladták nekünk: végtére is akkor már égető szükségünk volt rá.” (Dufty: 149)
A Második Világháború kezdetén az élelmiszerválság miatt betiltották a fényezett rizst, mivel az sok veszteséggel járt. A mennyiség vált akkor fontossá, és hogy ne éhezzenek, inkább barna rizst fogyasztottak. Dr. Scharff, a szingapúri brit orvosi főhatóság vezetője azért ment Szingapúrba, hogy a maláriás csecsemőhalandóság arányát csökkentse. „Amikor megérkezett, a halálozási arány 420 volt 1000-ből. Emberpróbáló, de hagyományos orvosi módszereket vezetett be. Alig tíz esztendő alatt a programnak köszönhetően 1000-ből már csak 160 csecsemő halt meg évente, ami majdnem egy szinten állt az akkori brit adatokkal. Viszont amikor a katonai rendelet nyomán egy évig barna rizst lehetett csak enni, drámai változás következett be a statisztikákban. Az életük első évében elhalálozott csecsemők száma 160-ról 80-ra csökkent. (…) A szingapúri esetet örökre elnyelték a titkos dossziék, netán maga az Egészségügyi Minisztérium.” (Dufty: 149-150)
„A fehér cukor és a fehér rizs együtt — kivált azok körében, akiknek a rizs a fő élelmiszerforrásuk — halálos. Az — egyebek között — rizsből kivont B-vitamin hiánya zavart okoz, mivel amikor a test pótolni akarja a hiányt, több B-vitamin
vonódik el tőle a fehér rizs megemésztésére. A finomított fehér cukor ugyanilyen okból ugyanezeket a vitaminokat vonja el. A finomított liszt és a finomított cukor együtt kétszeres veszélyt jelent. A legyengülés végső stádiuma a beriberi, amikor a szervezet azt mondja: „elég volt, ne többet.” Amit az orvosok manapság szubklinikus skorbutnak és szubklinikus beriberinek neveznek, az az elégtelen táplálkozás okozta tünetek teljes skáláját felöleli. A szubklinikus beriberi az olyan beriberi megjelölésének fellengzős és távolságtartó módja, amelyik vagy nem elég súlyos, vagy nem jár eléggé klasszikus tünetekkel ahhoz, hogy az átlagorvos diagnosztizálja.” (Dufty: 151)
A vietnami katonáknak is végül Amerikából szállították az instant rizst. A Föld egyik leggazdagabban termő rizsföldjeinek vidékét fejlődésben visszamaradottnak vélték az amerikaiak, és amit évszázadokon át csináltak, vagyis barna rizst ettek a katonák, az amerikaiak lehetetlennek vélték. Azt mondták, hogy azért van szükségük instant rizsre, mert a barna rizzsel nem tudnak mit kezdeni, azt a katonáknak először meg kellene főzniük a csatatéren. Dél-Vietnamban is, miután cukrot is és üdítőket is kezdtek kapni Amerikától, különféle betegségek jelentek meg, a kórházakat elárasztották a betegek. „Az amerikai orvosok parancsba kapták, hogy fejlesszenek ki egy új vakcinát. Infúziós folyadékokat és vérplazmát szállítottak a helyszínre, és mindenért a szúnyogokat okolták.” (Dufty: 152)
Folytatjuk.